Első generációs digitális szülő vagyok

Internet, közösségi média, vezeték nélküli eszközök, mesterséges intelligencia, az emberiség történetében soha nem tapasztaltunk ilyen drasztikus változásokat ilyen rövid idő alatt. Míg korábban évszázadokon át természetes volt, hogy a szülők továbbadták a saját szüleiktől örökölt mintákat tekintve a világ alig változott, az elmúlt évtizedekben a technológia többször is alapjaiban írta át a játékszabályokat.

Mindeközben a mai szülők többsége semmilyen felkészítést nem kapott a digitális világ kihívásaira. Ez olyan, mintha úgy próbálnánk megtanítani a gyerekünket a biztonságos közlekedésre, hogy közben mi magunk sem tudjuk megkülönböztetni a rollert a csuklós busztól.

Hallgathatunk rengeteg előadást arról, mekkora veszély is fenyegeti gyermekeinket a kütyük által. Ez feszültséget, kilátástalanságot, némi kétségbeesést és lelkifurdalást szül bennünk szülőkben. Aztán meghozzuk a döntéseket, ki mennyit hogyan használhatja a gépeket, milyen korlátokkal, milyen eszközökön. Ma már elég tágas ebben a témában a tanácsadó könyvek kínálata. Ezek adhatnak némi támpontot, de a legtöbb más kulturális közegből más rendszerből jön, ami pont, hogy gyakorlat szempontjából nagyon fontos. De van a környezetből elkapott mintázat is, vagy a különböző social médiából összegyűjtött tippek, irányzatok. Persze messziről jött ember azt mond amit akar. : ) 

Elég kicsi az esélye, hogy erre a kütyü problémára, ennek normalizálására lenne egy szinte mindenkire érvényes javaslat. Riogatás az mindenkire érvényes, de a megoldás? Főleg ha az embernek több, eltérő korú gyereke van. Arról már nem is beszélve, hogy a gyerekeket más és más kortárs csoportok veszik körbe, ami befolyásoló tényező. Ha sorra vesszük a lehetőségeket, elengedhetetlen egy belső biztonság. Nem bizonyosság, ami szikla szilárdan kiáll valami mellett, hanem biztonság, ami akkor is stabilitást ad nekünk, ha a világban viharok dúlnak, ha a tegnap érvényes dolgok ma a kuka alján landolnak. Ez a belső biztonság lehetőséget ad arra, hogy adaptív döntéseket hozzunk. Olyan döntéseket, ami a mi jóllétünket szolgálja. A mi családunkra érvényes, minket támogat. Ami nem folyton újra indítja a folyamatokat, hanem alkalmazkodik. A belső biztonság eléréséhez az egyik legjobb út az önelfogadás. Ha nem tudom elfogadni magam, hanem folyton valami irányzatot követve szaladok a megfelelés útján, az egy őrült stresszes káoszt eredményez. Rossz döntéseket, harcokat, veszekedéseket. De ha belépek az elfogadás megnyugtató világába egy meditáción keresztül, azt tovább tudom vinni a napom hátralévő részében, a döntéseimben, a tetteimben. Az önelfogadás, önegyüttérzés nem az információk begyüjtése, hogy én ki is vagyok és mik a jellemzőim. Jelen lenni a mostban, ítélkezés mentesen, elfogadóan. Innen hozni döntéseket, sokkal önazonosabb, mintha mindig mindent racionálisan, intellektusból.  

A munkahelyi és magánéleti sikerhez elengedhetetlen pszichológiai hátteret leginkább az érzelmi intelligencia készségei határozzák meg a megalapozott önismeret, a stabil önbecsülés, a hatékony kommunikáció, a minőségi kapcsolatépítés, a konfliktuskezelés, a megfontolt döntéshozatal, valamint a stresszel, fájdalommal és kudarcokkal való megküzdés képessége.

A digitális világ azonban ma mindezek helyett egy üres, „instant” alternatívát kínál. Az önismeretet felváltja a látszat, az önbecsülést a lájkvadászat, a valódi kommunikációt az egyszavas válaszok, a minőségi emberi kapcsolatokat pedig a közösségi média felszínes ismerősi hálói. A döntéshozatalban a pillanatnyi kielégülés válik prioritássá, a nehézségek feldolgozása helyett pedig a digitális dopamin nyújt menekülőutat , amely egyfajta univerzális fájdalomcsillapítóként működik. Legyünk békével, elfogadással magunk felé.

Ez is érdekelhet

Olvasd el többi cikkünket is!